Athén, Görögország

Patrick Lindsay archeológus feje fölött összecsaptak a hullámok. Alig két napja érkezett meg a görög fővárosba, de a göndör hajú férfi London óta a nyomában volt. A horgas orrú, örökké csapzott, fekete hajú Lindsay azért jött Athénba, hogy találkozzon Zaglanakisz professzorral, az Akropolisz Múzeum kurátorával. Még Londonból felhívta, hogy engedélyt kérjen egy különleges lelet megvizsgálására, melyet évtizedek óta az emberek elől elzárva tartottak, de nem holmi összeesküvés miatt, hanem csupán úgy vélték, nem képvisel sok eszmei értéket, és nem érné meg kiállítani.

Az Akropolisz egyik oszlopának letört darabjába egyetlen szót véstek görögül évszázadokkal ezelőtt: „bölcső”. Patrick Lindsay számára azonban nagyon is sokat jelentett a lelet. Két hónappal ezelőtt, a British Museum levéltárában óriási felfedezést tett, amit megosztott kollégáival, de azok lehurrogták túlságosan meredek elmélete miatt. Ám a férfi nem adta fel. Úgy gondolta, ha sikerül megtekintenie a leletet, beigazolódik mindaz, amit elképzelt. Sejtette, hogy ezért követik. Már bánta, hogy Londonban óvatlanul elárulta felfedezését, ráadásul az egyik tudományos folyóiratban is publikálta véleményét. Kétségtelenül nagy hibát követett el, de már nem volt visszaút.

A dolgokat súlyosbította, hogy az éjszaka folyamán megölték Zaglanakiszt a lakásán, de nem vittek el semmit. Patrick érezte, hogy elméletének köze van a gyilkossághoz. Most üldözőjével a sarkában éppen az Akropoliszra igyekezett. Olyan helyre akart menni, ahol elvegyülhet az emberek között, de szándékában állt megtekinteni az oszlopot is, melyből az ominózus lelet származott. Miután megvette a jegyét, belépett a Fellegvár területére, melynek fenségessége a nap bármely szakában elfeledtette Athén betonrengetegét. Hiába volt felállványozva a Parthenon, az Athéné istennő tiszteletére emelt templom, szépségén nem fogott az idő vasfoga.

Annak ellenére, hogy egy kőfaragó műhelyre emlékeztette a terület, úgy vélte, hasonlóan festhetett Periklész idején, i.e. 144-ben is. Patrick igyekezett beleolvadni az embertömegbe, akik megálltak gyönyörködni az Erectheion kecses épülete előtt. Egykor ősi kegyhelyként funkcionált, ahol a bronzkorig visszanyúló kultuszokat ápoltak. Az oszlopok szerepét betöltő kariatidák másolatai teljes pompájukban tekintettek valahová a távolba. Az eredetieket a múzeumban őrizték, hogy ne tegyék ki őket a szmog káros hatásainak.

Patrick futólag hátrapillantva rémülten állapította meg, hogy az ismeretlen férfi egyre közelebb ért hozzá, arcán ragadozóra emlékeztető mosollyal. Az archeológus homlokán verejték gyöngyözött, miközben a Parthenon felé sietett. Megkerülve az építményt, megpillantotta az oszlopot, amiről a letört darab származott, s megszámolva a pilléreket, kiderült, jó nyomon járt. Hozzácsapódott egy kínai turistacsoporthoz, akik az Akropolisz derékig érő falánál állva fotózták a horizontig nyúló, a hegyek árnyékában elterülő metropoliszt. A fehér házak vakítóan verték vissza a napsugarakat.

Hirtelen egy kéz nehezedett a vállára, majd enyhe nyomást érzett a dereka tájékán, ahogy a fegyvercső a bordájához nyomódott.

– Csak semmi meggondolatlan mozdulat, Mr. Lindsay!

A göndör hajú lágy hangja szöges ellentétben állt fenyegető viselkedésével, miközben a fal egy turistáktól mentes pontjához terelte a régészt.

– Mit akar tőlem?

– Ne játssza meg magát! – sziszegte a férfi, erélyesebben nyomva áldozata testének a fegyverét. – Ha együttműködik, hamar túl leszünk az egészen, és nem fog Zaglanakisz sorsára jutni.

– Maga ölte meg?

– Sajnos, elkerülhetetlen volt.

Patrick nagyot nyelve átgondolta helyzetét. Végül beadta a derekát, és elárulta mindazt, amit tudott.

– Köszönöm – mosolyodott el az idegen, és meghúzta a ravaszt. Az archeológus összerándult, ahogy a golyó a testébe hatolt. Csak egy halk pukkanás hallatszódott, ami az erős szélben fel sem tűnt az embereknek. A gyilkos leültette a falra haldokló áldozatát, majd fütyörészve távozott.

Már rég az Akropolisz alatti bazársoron sétált, mikor felhangzott az első sikoly a holttest láttán.